Földi László vitéz versei * 2010
Esti zsoltár
szánján surran az est - ablak alá betér -
s most asztalra vetít gyermeki pontokat
hogy majd körben együtt üljön a nagy család
mint álmunk szeme sarkára a pillanat
múlandó a világ - mint a Karácsony éj -
lassan pírt szül az alkony - keze balga szó -
s megtűrt lett a kereszt súlya a vállamon
csak sok már a hiányzó
emlékszem mikor a gondviselés dalát
még dúdolta fenyőfánk pihe illatán
színtiszta selyemből
s jóéj csókot adott anyám
emlékszem mikor ágyaztam a zsenge fényt
apró gyermekim ajkán - ragyogott az ég -
lelkünk fája alatt - csillaga földet ért -
s mint zsoltár dala égre tért
biz már megtöri hátam ma az ünnep is
szétrebbent a család fájdalom és öröm
akkord-dísz a ma fáján tovalibbenő
gyertyák sóhaja száll ágain és köszön
/ma még köszön még ismerősként üdvözöl
de ne féld a holnapot sem
mikor csendül majd a harang
mert csak a test költözik el
s mindünkben él tovább a lélek/
Zagyvaróna, 2010. december
~~~
Még a kulcsok sem kellenek
a hazug szó virul itt
a gomblyukakba rejtve
s nem osztják a narancsot
dalunkat énekelve
csupán a nóta harsog
ma újra hangszerelve
...A király nincs otthon. Most éppen az inas szarja le
ezrekért esengő szavunkat - úgy, iktatás nélkül.
Lábára ejtett sajnálatáért már épp csak markát
kéne tartania, hogy a kép szélén * hol a madár
is csak ritkán jár * az iskolabuszra várakozó
nagymama ne szállhasson a megfagyott kis unoka
mellé, hisz' a központi keretre ráfér - legalább
egy legyintés... Büszke az épület, padjai között
szó szalad, míg iskolánk sírját ássa a sírásó.
A Parlament elé hoztam a zagyvaikat. Ma is.
A mi Parlamentünk. Benn nagyjaink * rejtve * álarcok
mögött iskolapadokat tologatnak /zsebünkre/,
szegényes abakuszon gyerekbábokkal osztanak,
s kényükre szoroznak * számlátlan * önsegélyt maguknak...
...A Nap kegye alatt - a kijelölt helyen - sírdogál
- körbe-körbe - néhány transzparens, ám a bezárásra
ítélt iskolák, óvodák kulcsáért nem jön senki...
A király nincs otthon, s az inas is elvégezte már
a nagydolgát. No, nem a tér sarkára kötelezett
Toi-Toi trónján, mit az éj pihe leple alatt
belakott egy hajléktalan... Sötétedik /untalan/...
repülhet itt a torta
sikolthat árvuló pad
gomblyukak között szavunk
az ajtón kívül marad
~~~
A Salgón - gondolatban
jégcsapok hegyén csikordul
jaján madárdal éled
megkondul egy böjti harang
s nem ád esélyt a télnek
...fakó nap szélén ülök, lábam ifjonti álmok között
lógatom, s egy csók köré apró bástyát pacskolok.
Csak henyélnek ujjaim, míg ébren álmodom... Hatalmas
reccsenéssel készül útjára a tél, bár mellén
még szelet szül, de az ereszen már a könnye ül, s látszik
a kémények bodrán a Salgó... Bizony, a Salgó.
Két éve nem vezetett arra utam - az én napom már
nem bír a márciusi téllel -, s árva koszorúm
köszön csak a tábla alatt: - Szevasz Sándor! Tudom, jönnöm
kellett volna... Ám, a tél nagy úr. Itt, hol az út a
a csillagok fényébe fut, biz' cipőm kissé megkopott,
s lelke még húzná talpán a szűz havat, de a por
is csak ritkán pihen már ráncain... Emlékszel még, miként
dalolt szívünk - egykor - tercet a piros-fehér-zöld
szólamán, vagy mikor a dac akarta festeni a kék
eget? ...Képzeld! Ma még alvó rétre virradt a nap,
az utolsó fűszálat is leásította róla a
múlt század, no, és az utolsó húsz... Megtanultam
már a leckét (ha nem, hát - cukros kenyéren - belém verték)...
...ma gondolatban hegyet gurultam, kacagásból
egy emlékre tavasz-ruhát szőttem, a tincsei közé
ibolya illatot szúrtam, hogy a nyárral én is
ott legyek, és egy sóhajt a Tejút hajába leheljek.
Zagyvaróna, 2010. március 15.
~~~
kósza pillanat
kósza pillanat dorombol
ujjaim között
olykor pihe tollként
markomhoz simul
majd belém mar
váratlan
mint a kifogyott toll
papíron tovasercen
***
Ma kékellik a parti ég -
Csupán sötétje mérges,
S alant a fű kiégett.
Ma oly szorgos a pillanat,
Csupán tenyérnyi hossza,
De széle már lelógna.
Futnom kellene biz' - talán -
Miként rohant a gyermek,
kit elvakít a tenger.
Futnom féktelen - önfeledt -
Miként a Nap rohan most,
S lám, új lapot szakajtott.
***
nem könnyezem
mosolyt sem adott a ma
vagy mégis
köszönöm Uram
köszönöm
hogy utamba küldted
ezt a két cicát
kiket gombócba gyúrt a játék
Astris, Görögország, 2010. november
~~~
Reggeli óda
pár furcsa képként átfutom álmaim
elringatom még lelkemen egy kicsit
a Nap kegyére hált az éjjel
s csillagok útja előtt térdelt
***
ködtől súlyos az ősz új nap a sors kegyén
bár mély ráncai sírt ásnak a tegnapon
még bírják a Mounth Athos előtt a fényt
és nem kérdezik óh vajh' lesz-e holnapom
sárgult csendes a tér hol kecses úrként matat egy cseléd
léptén csak kacag a hajnali szél s ellepi sóhaját
fésű ujjai közt elpereg egy pillanat és elég
jót számoltam a rossznak tenyerén imént
eltévedt a kedély s bár dacol egy sugár
ám nincs óhaja több lenni csupán remény
mit szétszórhat a tengernek a homlokán
hé ott szemben a hegynek tetején most ide lent're is
vethetnétek egy apró jelet örvények előtt s után
hogy higgyem jön a bőség s ne keressem ma is estel'ig
már kántál a harangszó a sziget felül
pamlagján a fohász szótalan árnya múlt
és távolt kutat énem vajon ő is ül
csendes reggele épp tüske-hajába túr
még megfognak az első sugarak még sajog a sötét
még reszket tehetetlen kezem irgalmat inogva kér
esdeklem ha lehet rajta segíts óvd sete életét
***
pár csacska szóval ízlelem álmaim
s míg ringatom még nyelvemen egy kicsit
a Nap kegyére vár a reggel
hol dala búzamezőre kel fel
Astris, Görögország 2010. november
~~~
Borzalom-szálak
A tudat keblére hordja fészkét az ördög,
borzalom-szálakat mindig lel a pázsiton,
melynek térde már amúgy is cefetül kopott,
s felette vijjogó héják hada sündörög.
Nincs kegyelem. Az út labirintusa megnyúlt,
az éj sötétje fedni készül a gyertyafényt,
s míg könyörtelenül szórja elénk az örvényt,
felfalni kész, mit még az apró menedék gyúrt.
Szemem nyitva - még látok, - könnytelen fájdalom -
a reggeli harangszót hallom... S ő hallja-e?
Ajkaim közt keserű imámat morzsolom...
És ő? A szűk mezsgyének széleit látja-e?
Jaj, tapintásom is felfalja a szánalom?
Uram! Ó, mondd, vajon a kegyelmed bírja-e!?
~~~
Az alkalom
Alkonypírról álmodott a délután,
a parton keringőt járt a langy szellő,
mosolyt fésült a szomorú fűz haján,
s dalára táncra perdült a náderdő.
Szárnyára kapta a kócos terceket,
mielőtt a holnap emlékké tépi,
s a múltba szórná mint apró porszemet,
míg az első csók ízét megidézi...
Ó, mily csodás is volt az a nyáreste,
és az a billenő sörös pohárka,
melyen kezem a kezed érintette...
Míg szégyellősen kialudt a lámpa,
ajkunkra izzó pillanatot lehelt
az alkalom... és ránk bízta az éjjelt.
2010. augusztus 2.
~~~
Napfelkelte
Virrad. A reggel lábadozó lelkén a meleg szél -
míg az enyémen az elnyűtt dobok átka - jajong,
ám a remény már nem kertemben ered, de talán él,
s Achberg fáira éppúgy hazajár a korong.
Achberg, 2010. június 25.
~~~
Pofánkba túrtak
(trianon 2.)
a kenyérszegés a gazda
dolga lenne ám ha a kés
a lator kezére járhat
az asztalon kevéske remény marad
trianonban az tarolta
mindenünk kinek szekerét
a sötét világ kreálta
s a háziúr jogán a pofánkba túrt
ekeszarva fényes s ékes
volt e népnek éneke míg
a hazát az álnok ellen
megvédte ám a jó nyugat asszonyát
ekecselte pamlagunkon
s fejét a párna alá
cefetül bedugva seggén
a kocsma székét sírta a pirkadat
a kenyérszegés a gazda
dolga lenne ám ha a kés
a lator kezére járhat
az asztalon kevéske remény marad
Zagyvaróna, 2010. május
~~~
Tavaszi pasztell változatok
kora-nyári álmaimban
pipacs ébred elmerülve
dudorászik egy vidám dalt
s a pírt hajadba tűzte
***
puha réten esti fények
szerelembe részegülnek
a nap is tovább iramlik
s ölén a tenger izzik
***
remegő fején a szellő
levelén piciny bogár hál
az ölén a holnap éled
s az élet újra táncol
***
ma a színek összesúgtak
a tavasz szaván vegyültek
s születésnapodra ismét
virágcsokorba gyűltek
~~~
Az idő, az szalad...
míg a május elszalad
s a szirmait siratja
könnye parttalan folyam
de már a júniust itatja
Nincsenek jó és rossz napok, csak mi magunk ülünk
rosszul a padon, miként a Nap is kél hajnalon,
pedig felhőre virradt ma a reggel -
titokban összejátszva sötétséggel...
Minden nap mint önmagunk, leplezetlen vigalom,
az ördög éjszakáján sarjad, és könyörtelen
áztatja a semmibe a mosolyát -
kendőzetlen morzsolja a csillogást...
Ám, hol itt a helye egy picinyke pontnak, mit a
sors jövendölt a végtelen sorba, s már ezerszer
is feledte volna, ha hatalma egy
kicsit is akarta volna, de nem megy...
Léteznie kell annak a könyvnek, amibe rég
megíratott minden út, ám a port és a korok
sarát elnagyolta, a kanyart újabb kanyarok
mögé húzta, míg a teher sem kacag
a súlytalan világban, csak az idő...
Az idő, az szalad...
Zagyvaróna 2010. június 1.
~~~
Esteledik
Esteledik. Már fogynak léptemből a virágok,
ajkamon elhalványulnak a kósza szavak,
szomjamon egyre a bátor tegnapok illata táncol,
ám már keskeny az út, s vége világba szalad.
2010. május 10.
~~~
Guruló gyöngyszemek 3.
1.
észrevétlenül osztják
azt hisszük
meglegyinti a sorsot
de idővel kiderül
ki adta annak is kevés volt
2.
csak akkor lépj keskeny hídra
ha az eszed biztos abban
hogy átér
és ha kell a lábad visszalép
3.
már annyiszor bekékült a bokánk
mikor megmondták mink fáj
hogy a "ha"-val már tele van a pofánk
s nem eszünk csak amikor muszáj
4.
nap mint nap merítünk
s nem féljük a reményt
de a semmi nem akad fenn a szitán
ám legalább egy porszemet szeretnénk
5.
voltunk már múltunk
voltunk már jövőnk
de mikor leszünk már
a saját mánk
6.
az ember bizakodó
cipőt húz
így nem látni a lyukas zokniját
s nem kell bankot járnia
hogy eladja lábszagát
7.
a parton jó nagyon
a fenébe is
ezt a szúnyog is tudja
8.
a bili is esendő
mint a mennykő nyomán a felhő
ám ha borul nem véd meg az ernyő
9.
ma még a madarat ismerik fel tolláról
engem a barátom voltáról
de talán egyszer a madár túléli emberbarátját
míg én vigyázom pár órát a barátom tollát
és dajkálhatom törékeny formáját
~~~
Augusztus végén
/Variációk Varga Feri bátyám emlékére/
Elültek a hulló fényű csillagok,
batyut adott rájuk az augusztus,
bele hamuban sült pogácsát rakott,
hogy jövőre is erre járjon útjuk.
Elvittek a nagy útra egy barátot,
hol összeér majd újra a vállunk...
Hol az öröklét angyala reánk vár,
s hol újra szépen dalol majd egy madár.
/-/
A csóka égnek feszítette szárnyát,
majd a nyugvó nappal néhány szót váltott,
vijjogó szorgalma fájón szaporáz,
s egy kihunyt csillagot szárnyára kapott.
Fészekaljon még álmodik a kakukk,
melyet az a kismotor már elkerül.
Vajh' a forrás tiszta vize merre fut,
míg az út pora is a múltba szürkül?
Figyeld, hogy csivitelnek a cinegék!
Augusztus vége már csak néhány nap,
hisz' már sűrűn gyülekeznek a fecskék,
és a naptárról is lekerül egy lap...
…? Igen, persze! Csorog még a forrásvíz,
mit mindenki Madarász-forrásnak hív...
~~~
Nácik talpra
Mondom: - Nácik talpra!
- Hé te, mi az hogy nem állsz fel?
- Már volt, amikor felálltam –
meg is bántam – mert magam
a Don-kanyarban találtam!
- Jegyezd meg! Fel kell állni!
/halk lövések dörrennek,
pereg a mennyezet/
Aztán egyre többen ülnek, mert
nincs már mire állni,
sokan pedig már fekszenek,
míg a keresztek erdejében
már nincs hely állni.
fáradt lomok között porosodott
néhány véres lap
a szónak értelme abba halt bele
s bár ma a port lefújta róla
a pillanat
bizony a betűk értelme,
ha ezerszer mondják, akkor
sem látszik
Zagyvaróna 2010. március 19.
~~~
A ma tenyerén
mosoly-meleg álmainkban
hol újra merész a lélek
képpé szövi vágyainkat
és csak lebegünk a térben
kedvünkre szaladhat a múlt
emlékek ölén matatunk
hisz nem poros arra az út
és újra dalol madarunk
Feladta hatalmát a tél, sűrű füstölgése
most lett a múlté, mikor ibolyaillatot szőtt
a reggel a holnapok hajába.
Hat előtt hív a napfelkelte, és a "nyitni-kék"
már az alkonyt is odébb terelte... S lám, a magam
őszét a ma tenyerén feledte.
Bár a kurta szél még a kerti csenddel kokettál,
de ereje gyorsan inába száll a rügyektől
roskadó ágon, s zöld gyepen kószál.
Húsvét-harang bong a Zagyva-völgyben, visszhangját a
lelkünk írja csengővé, s ujjaink közé remény
sző a példa... Szelek hava pirkad.
Számolni a percet, órát - milyen jó is lenne -
a csókok csókját, derűt festeni a borult ég
homlokára, s pitypangernyőt fújni...
Megrekedtek már a legszebb napok, valahol - úgy
sebtiben - elrohant velük a vándor, amíg ezt
a néhány percet szánta csupán rám...
Azért, ha bárhol néhány kacagó pillanattal
összefutsz - tudd, el ne feledd! -, hogy azok egyike
még - álruhában - jómagam vagyok...
Zagyvaróna, 2010. április 4.
~~~
Mikszáth Kálmán (1847-1910)
Épp csak az árnyékod véltem feltűnni a kertben -
szürke szivarfüst illant -, s a palóc beköszönt?...
Hidd el, egészen másért büszke a nép ma terád, míg
csak kísértet a nemzet dala, itt Szklabonyán!
2010. április
~~~
Már nem jeltelenül
Nem bírákként jöttünk - főhajtásra igyekszünk -
ítélkezni az Úr dolga, s kegyelme miénk...
Hogy ki a hős, s ki az áldozat? - arról dönteni késő,
lám, itt nyugszanak ők névtelenül, de ma már
nem jeltelenül...
Zagyvaróna, 2010. március 27.
~~~
2010
vonaglik a kertünk
- tán utolsót -
a húsevő virágok
ellepik már a kifutót
szánalmas a küzdelem
s már szürcsölik egymást
míg a nagy hal ismét
jön - segít /naná/ -
és arcunkba vág
néhány szem borsót
újabb kertkaput ígér
- fenébe veled nyikorgás -
ám mögötte virágevőket
áld a hús
hogy legyen újra - elég -
húsevő virág
***
Rügyeznek a fák /jajukra hű szolgájuk én vagyok/.
Pirospozsgás az ébredés /túl a hatvanon ez is elég/,
a tavasz torkán meglazul a sál /s már a tél sem fáj/.
Lám, míg újra szövetségre lépünk /bizony: közös a létünk/,
a nárcisz a békébe dugja kis fejét /ó, de szép/,
és mikor felröppen egy veréb /helyére került egy cserép/.
***
tízig számoltam
ma is
és azt álmodtam
hogy sok-sok kéz
gyomlál milliónyi gazt
hogy ezer meg ezer
kebel melenget egy kis zugot
hogy annál is több
lélek lehel imát
oda
ahol a kert és a virág is megél
Zagyvaróna, 2010. március
~~~
Egyszer...
Tudd! Egyszer, markodba is egy más lendületet köp
majd az idő, s tán a pillanat is veled él,
hogy még láthasd jónak a jót, amikor neked is szól,
míg a fotel másnak sem töri fel fenekét.
Zagyvaróna, 2010. január
~~~
Akkor...
Akkor... Tiszta, vonagló szélbe pirultak a fények,
mert a papíron sem járt a fehér egyedül,
menték ujjain - egy jó szóra - pacsirta dalolt még,
s büszkén zöldellt, sarjadt a mező trikolórt.
Akkor... Nem gubbasztott hátunkon Trianon, sőt,
kétkezes ember volt még - csataszón - a magyar,
bírta a rendet a kardja, kaszája s hazája sem árvult.
Akkor... Még egyként halt a szegény s nemes úr.
Akkor... Gazdag volt az nemzet, a lelke virágzott,
és nem kért alamizsnát a világ, amiért
a torkunkba harap... Lám, népünk nagyjai mertek
még adakozni - ha kellett... Ugye, most te se félsz?
Zagyvaróna, 2010. március
~~~
Ma se félj!
Holle anyó bundáján - a hajnallal - a tél kelt,
még szaporázza fagyos könnye, de már a remény
csillan a jégcsapon, s ott toporognak a holnapok. Ébredj!
Talpra magyar! Jön az ünnep! Dala hív: Ma se félj!
Zagyvaróna 2010. március
~~~
Március 8.
Csak egy szál virág,
mit adhatok,
és mellé makog
néhány szót a szám,
míg én elkapom,
hogy egy aprócska mosoly
pilleként felém száll:
- Ó, de szép virág!
(Higgyetek nekem, megéri!)
~~~
Egy jó tanács
Egyszer, majd neked is lelkedbe nyilallhat a vers - (tán) -,
és a betűk egy szép dalra fakadnak a szón,
- ám addig se legyél tétlen -, de azért a sorokra
jó ha ügyelsz, s csendben szórd a csokinkra a sót!
Zagyvaróna, 2010. március 1.
~~~
Bújj ide!
Sírjak, szűköljek tán, mint a kivert kutya szenved,
vagy bújjak vigyor álarca mögé? Ki segít
most, amikor lelkem mélyén a lét sajog árkot?
Bújj ide csendben súgd újra mosolyra derít.
~~~
A jövő előtt
Nem csak mától álmodom - én sem - a holnapi estét,
már azelőtt is elém állt a jövő - dacosan -,
hogy néhány szép tegnapomért arcomba röhögjön,
s számon kérje a rég elfeledett dalokat.
~~~