~~~ ZAGYVAFORRÁS ~~~

Esti zsoltár

szánján surran az est - ablak alá betér -
s most asztalra vetít gyermeki pontokat
hogy majd körben együtt üljön a nagy család
mint álmunk szeme sarkára a pillanat

múlandó a világ - mint a Karácsony éj -
lassan pírt szül az alkony - keze balga szó -
s megtűrt lett a kereszt súlya a vállamon
csak sok már a hiányzó

emlékszem mikor a gondviselés dalát
még dúdolta fenyőfánk pihe illatán
színtiszta selyemből
s jóéj csókot adott anyám

emlékszem mikor ágyaztam a zsenge fényt
apró gyermekim ajkán - ragyogott az ég -
lelkünk fája alatt - csillaga földet ért -
s mint zsoltár dala égre tért

biz már megtöri hátam ma az ünnep is
szétrebbent a család fájdalom és öröm
akkord-dísz a ma fáján tovalibbenő
gyertyák sóhaja száll ágain és köszön

/ma még köszön még ismerősként üdvözöl
de ne féld a holnapot sem
mikor csendül majd a harang
mert csak a test költözik el
s mindünkben él tovább a lélek/

Zagyvaróna, 2010. december

~~~

Még a kulcsok sem kellenek

a hazug szó virul itt
a gomblyukakba rejtve
s nem osztják a narancsot
dalunkat énekelve
csupán a nóta harsog
ma újra hangszerelve

...A király nincs otthon. Most éppen az inas szarja le
ezrekért esengő szavunkat - úgy, iktatás nélkül.
Lábára ejtett sajnálatáért már épp csak markát
kéne tartania, hogy a kép szélén * hol a madár
is csak ritkán jár * az iskolabuszra várakozó
nagymama ne szállhasson a megfagyott kis unoka
mellé, hisz' a központi keretre ráfér - legalább
egy legyintés... Büszke az épület, padjai között
szó szalad, míg iskolánk sírját ássa a sírásó.
A Parlament elé hoztam a zagyvaikat. Ma is.
A mi Parlamentünk. Benn nagyjaink * rejtve * álarcok
mögött iskolapadokat tologatnak /zsebünkre/,
szegényes abakuszon gyerekbábokkal osztanak,
s kényükre szoroznak * számlátlan * önsegélyt maguknak...
...A Nap kegye alatt - a kijelölt helyen - sírdogál
- körbe-körbe - néhány transzparens, ám a bezárásra
ítélt iskolák, óvodák kulcsáért nem jön senki...
A király nincs otthon, s az inas is elvégezte már
a nagydolgát. No, nem a tér sarkára kötelezett
Toi-Toi trónján, mit az éj pihe leple alatt
belakott egy hajléktalan... Sötétedik /untalan/...

repülhet itt a torta
sikolthat árvuló pad
gomblyukak között szavunk
az ajtón kívül marad

~~~

A Salgón - gondolatban

jégcsapok hegyén csikordul
jaján madárdal éled
megkondul egy böjti harang
s nem ád esélyt a télnek

...fakó nap szélén ülök, lábam ifjonti álmok között
lógatom, s egy csók köré apró bástyát pacskolok.
Csak henyélnek ujjaim, míg ébren álmodom... Hatalmas
reccsenéssel készül útjára a tél, bár mellén
még szelet szül, de az ereszen már a könnye ül, s látszik
a kémények bodrán a Salgó... Bizony, a Salgó.
Két éve nem vezetett arra utam - az én napom már
nem bír a márciusi téllel -, s árva koszorúm
köszön csak a tábla alatt: - Szevasz Sándor! Tudom, jönnöm
kellett volna... Ám, a tél nagy úr. Itt, hol az út a
a csillagok fényébe fut, biz' cipőm kissé megkopott,
s lelke még húzná talpán a szűz havat, de a por
is csak ritkán pihen már ráncain... Emlékszel még, miként
dalolt szívünk - egykor - tercet a piros-fehér-zöld
szólamán, vagy mikor a dac akarta festeni a kék
eget? ...Képzeld! Ma még alvó rétre virradt a nap,
az utolsó fűszálat is leásította róla a
múlt század, no, és az utolsó húsz... Megtanultam
már a leckét (ha nem, hát - cukros kenyéren - belém verték)...

...ma gondolatban hegyet gurultam, kacagásból
egy emlékre tavasz-ruhát szőttem, a tincsei közé
ibolya illatot szúrtam, hogy a nyárral én is
ott legyek, és egy sóhajt a Tejút hajába leheljek.

Zagyvaróna, 2010. március 15.

~~~

kósza pillanat

kósza pillanat dorombol
ujjaim között
olykor pihe tollként
markomhoz simul
majd belém mar
váratlan
mint a kifogyott toll
papíron tovasercen

***

Ma kékellik a parti ég -
Csupán sötétje mérges,
S alant a fű kiégett.

Ma oly szorgos a pillanat,
Csupán tenyérnyi hossza,
De széle már lelógna.

Futnom kellene biz' - talán -
Miként rohant a gyermek,
kit elvakít a tenger.

Futnom féktelen - önfeledt -
Miként a Nap rohan most,
S lám, új lapot szakajtott.

***

nem könnyezem
mosolyt sem adott a ma
vagy mégis
köszönöm Uram
köszönöm
hogy utamba küldted
ezt a két cicát
kiket gombócba gyúrt a játék

Astris, Görögország, 2010. november

~~~

Reggeli óda

pár furcsa képként átfutom álmaim
elringatom még lelkemen egy kicsit
a Nap kegyére hált az éjjel
s csillagok útja előtt térdelt

***

ködtől súlyos az ősz új nap a sors kegyén
bár mély ráncai sírt ásnak a tegnapon
még bírják a Mounth Athos előtt a fényt
és nem kérdezik óh vajh' lesz-e holnapom

sárgult csendes a tér hol kecses úrként matat egy cseléd
léptén csak kacag a hajnali szél s ellepi sóhaját
fésű ujjai közt elpereg egy pillanat és elég

jót számoltam a rossznak tenyerén imént
eltévedt a kedély s bár dacol egy sugár
ám nincs óhaja több lenni csupán remény
mit szétszórhat a tengernek a homlokán

hé ott szemben a hegynek tetején most ide lent're is
vethetnétek egy apró jelet örvények előtt s után
hogy higgyem jön a bőség s ne keressem ma is estel'ig

már kántál a harangszó a sziget felül
pamlagján a fohász szótalan árnya múlt
és távolt kutat énem vajon ő is ül
csendes reggele épp tüske-hajába túr

még megfognak az első sugarak még sajog a sötét
még reszket tehetetlen kezem irgalmat inogva kér
esdeklem ha lehet rajta segíts óvd sete életét

***

pár csacska szóval ízlelem álmaim
s míg ringatom még nyelvemen egy kicsit
a Nap kegyére vár a reggel
hol dala búzamezőre kel fel

Astris, Görögország 2010. november

~~~

Borzalom-szálak

A tudat keblére hordja fészkét az ördög,
borzalom-szálakat mindig lel a pázsiton,
melynek térde már amúgy is cefetül kopott,
s felette vijjogó héják hada sündörög.

Nincs kegyelem. Az út labirintusa megnyúlt,
az éj sötétje fedni készül a gyertyafényt,
s míg könyörtelenül szórja elénk az örvényt,
felfalni kész, mit még az apró menedék gyúrt.

Szemem nyitva - még látok, - könnytelen fájdalom -
a reggeli harangszót hallom... S ő hallja-e?
Ajkaim közt keserű imámat morzsolom...

És ő? A szűk mezsgyének széleit látja-e?
Jaj, tapintásom is felfalja a szánalom?
Uram! Ó, mondd, vajon a kegyelmed bírja-e!?

~~~

Az alkalom

Alkonypírról álmodott a délután,
a parton keringőt járt a langy szellő,
mosolyt fésült a szomorú fűz haján,
s dalára táncra perdült a náderdő.

Szárnyára kapta a kócos terceket,
mielőtt a holnap emlékké tépi,
s a múltba szórná mint apró porszemet,
míg az első csók ízét megidézi...

Ó, mily csodás is volt az a nyáreste,
és az a billenő sörös pohárka,
melyen kezem a kezed érintette...

Míg szégyellősen kialudt a lámpa,
ajkunkra izzó pillanatot lehelt
az alkalom... és ránk bízta az éjjelt.

2010. augusztus 2.

~~~

Napfelkelte

Virrad. A reggel lábadozó lelkén a meleg szél -
míg az enyémen az elnyűtt dobok átka - jajong,
ám a remény már nem kertemben ered, de talán él,
s Achberg fáira éppúgy hazajár a korong.

Achberg, 2010. június 25.

~~~

Pofánkba túrtak
(trianon 2.)

a kenyérszegés a gazda
dolga lenne ám ha a kés
a lator kezére járhat
az asztalon kevéske remény marad

trianonban az tarolta
mindenünk kinek szekerét
a sötét világ kreálta
s a háziúr jogán a pofánkba túrt

ekeszarva fényes s ékes
volt e népnek éneke míg
a hazát az álnok ellen
megvédte ám a jó nyugat asszonyát

ekecselte pamlagunkon
s fejét a párna alá
cefetül bedugva seggén
a kocsma székét sírta a pirkadat

a kenyérszegés a gazda
dolga lenne ám ha a kés
a lator kezére járhat
az asztalon kevéske remény marad

Zagyvaróna, 2010. május
 

~~~

Tavaszi pasztell változatok

kora-nyári álmaimban
pipacs ébred elmerülve
dudorászik egy vidám dalt
s a pírt hajadba tűzte

***

puha réten esti fények
szerelembe részegülnek
a nap is tovább iramlik
s ölén a tenger izzik

***

remegő fején a szellő
levelén piciny bogár hál
az ölén a holnap éled
s az élet újra táncol

***

ma a színek összesúgtak
a tavasz szaván vegyültek
s születésnapodra ismét
virágcsokorba gyűltek
 

~~~

Az idő, az szalad...

míg a május elszalad
s a szirmait siratja
könnye parttalan folyam
de már a júniust itatja

Nincsenek jó és rossz napok, csak mi magunk ülünk
rosszul a padon, miként a Nap is kél hajnalon,
pedig felhőre virradt ma a reggel -
titokban összejátszva sötétséggel...
Minden nap mint önmagunk, leplezetlen vigalom,
az ördög éjszakáján sarjad, és könyörtelen
áztatja a semmibe a mosolyát -
kendőzetlen morzsolja a csillogást...
Ám, hol itt a helye egy picinyke pontnak, mit a
sors jövendölt a végtelen sorba, s már ezerszer
is feledte volna, ha hatalma egy
kicsit is akarta volna, de nem megy...
Léteznie kell annak a könyvnek, amibe rég
megíratott minden út, ám a port és a korok
sarát elnagyolta, a kanyart újabb kanyarok
mögé húzta, míg a teher sem kacag
a súlytalan világban, csak az idő...
Az idő, az szalad...

Zagyvaróna 2010. június 1.

~~~

Esteledik

Esteledik. Már fogynak léptemből a virágok,
ajkamon elhalványulnak a kósza szavak,
szomjamon egyre a bátor tegnapok illata táncol,
ám már keskeny az út, s vége világba szalad.

2010. május 10.

~~~

Guruló gyöngyszemek 3.

1.

észrevétlenül osztják
azt hisszük
meglegyinti a sorsot
de idővel kiderül
ki adta annak is kevés volt

2.

csak akkor lépj keskeny hídra
ha az eszed biztos abban
hogy átér
és ha kell a lábad visszalép

3.

már annyiszor bekékült a bokánk
mikor megmondták mink fáj
hogy a "ha"-val már tele van a pofánk
s nem eszünk csak amikor muszáj

4.

nap mint nap merítünk
s nem féljük a reményt
de a semmi nem akad fenn a szitán
ám legalább egy porszemet szeretnénk

5.

voltunk már múltunk
voltunk már jövőnk
de mikor leszünk már
a saját mánk

6.

az ember bizakodó
cipőt húz
így nem látni a lyukas zokniját
s nem kell bankot járnia
hogy eladja lábszagát

7.

a parton jó nagyon
a fenébe is
ezt a szúnyog is tudja

8.

a bili is esendő
mint a mennykő nyomán a felhő
ám ha borul nem véd meg az ernyő

9.

ma még a madarat ismerik fel tolláról
engem a barátom voltáról
de talán egyszer a madár túléli emberbarátját
míg én vigyázom pár órát a barátom tollát
és dajkálhatom törékeny formáját

~~~

Augusztus végén
/Variációk Varga Feri bátyám emlékére/

Elültek a hulló fényű csillagok,
batyut adott rájuk az augusztus,
bele hamuban sült pogácsát rakott,
hogy jövőre is erre járjon útjuk.
Elvittek a nagy útra egy barátot,
hol összeér majd újra a vállunk...
Hol az öröklét angyala reánk vár,
s hol újra szépen dalol majd egy madár.

/-/

A csóka égnek feszítette szárnyát,
majd a nyugvó nappal néhány szót váltott,
vijjogó szorgalma fájón szaporáz,
s egy kihunyt csillagot szárnyára kapott.

Fészekaljon még álmodik a kakukk,
melyet az a kismotor már elkerül.
Vajh' a forrás tiszta vize merre fut,
míg az út pora is a múltba szürkül?

Figyeld, hogy csivitelnek a cinegék!
Augusztus vége már csak néhány nap,
hisz' már sűrűn gyülekeznek a fecskék,
és a naptárról is lekerül egy lap...

…? Igen, persze! Csorog még a forrásvíz,
mit mindenki Madarász-forrásnak hív...

~~~
 

Nácik talpra

Mondom: - Nácik talpra!
- Hé te, mi az hogy nem állsz fel?
- Már volt, amikor felálltam –
meg is bántam – mert magam
a Don-kanyarban találtam!
- Jegyezd meg! Fel kell állni!
/halk lövések dörrennek,
pereg a mennyezet/
Aztán egyre többen ülnek, mert
nincs már mire állni,
sokan pedig már fekszenek,
míg a keresztek erdejében
már nincs hely állni.

fáradt lomok között porosodott
néhány véres lap
a szónak értelme abba halt bele
s bár ma a port lefújta róla
a pillanat
bizony a betűk értelme,
ha ezerszer mondják, akkor
sem látszik

Zagyvaróna 2010. március 19.

~~~

A ma tenyerén

mosoly-meleg álmainkban
hol újra merész a lélek
képpé szövi vágyainkat
és csak lebegünk a térben
kedvünkre szaladhat a múlt
emlékek ölén matatunk
hisz nem poros arra az út
és újra dalol madarunk

Feladta hatalmát a tél, sűrű füstölgése
most lett a múlté, mikor ibolyaillatot szőtt
a reggel a holnapok hajába.
Hat előtt hív a napfelkelte, és a "nyitni-kék"
már az alkonyt is odébb terelte... S lám, a magam
őszét a ma tenyerén feledte.
Bár a kurta szél még a kerti csenddel kokettál,
de ereje gyorsan inába száll a rügyektől
roskadó ágon, s zöld gyepen kószál.
Húsvét-harang bong a Zagyva-völgyben, visszhangját a
lelkünk írja csengővé, s ujjaink közé remény
sző a példa... Szelek hava pirkad.
Számolni a percet, órát - milyen jó is lenne -
a csókok csókját, derűt festeni a borult ég
homlokára, s pitypangernyőt fújni...
Megrekedtek már a legszebb napok, valahol - úgy
sebtiben - elrohant velük a vándor, amíg ezt
a néhány percet szánta csupán rám...

Azért, ha bárhol néhány kacagó pillanattal
összefutsz - tudd, el ne feledd! -, hogy azok egyike
még - álruhában - jómagam vagyok...

Zagyvaróna, 2010. április 4.

~~~

Mikszáth Kálmán (1847-1910)

Épp csak az árnyékod véltem feltűnni a kertben -
szürke szivarfüst illant -, s a palóc beköszönt?...
Hidd el, egészen másért büszke a nép ma terád, míg
csak kísértet a nemzet dala, itt Szklabonyán!

2010. április

~~~

Már nem jeltelenül

Nem bírákként jöttünk - főhajtásra igyekszünk -
ítélkezni az Úr dolga, s kegyelme miénk...
Hogy ki a hős, s ki az áldozat? - arról dönteni késő,
lám, itt nyugszanak ők névtelenül, de ma már
nem jeltelenül...

Zagyvaróna, 2010. március 27.

~~~

2010

vonaglik a kertünk
- tán utolsót -
a húsevő virágok
ellepik már a kifutót

szánalmas a küzdelem
s már szürcsölik egymást
míg a nagy hal ismét
jön - segít /naná/ -
és arcunkba vág
néhány szem borsót

újabb kertkaput ígér
- fenébe veled nyikorgás -
ám mögötte virágevőket
áld a hús
hogy legyen újra - elég -
húsevő virág

***

Rügyeznek a fák /jajukra hű szolgájuk én vagyok/.
Pirospozsgás az ébredés /túl a hatvanon ez is elég/,
a tavasz torkán meglazul a sál /s már a tél sem fáj/.
Lám, míg újra szövetségre lépünk /bizony: közös a létünk/,
a nárcisz a békébe dugja kis fejét /ó, de szép/,
és mikor felröppen egy veréb /helyére került egy cserép/.

***

tízig számoltam
ma is
és azt álmodtam
hogy sok-sok kéz
gyomlál milliónyi gazt
hogy ezer meg ezer
kebel melenget egy kis zugot
hogy annál is több
lélek lehel imát
oda
ahol a kert és a virág is megél

Zagyvaróna, 2010. március

~~~

Egyszer...

Tudd! Egyszer, markodba is egy más lendületet köp
majd az idő, s tán a pillanat is veled él,
hogy még láthasd jónak a jót, amikor neked is szól,
míg a fotel másnak sem töri fel fenekét.

Zagyvaróna, 2010. január

~~~

Akkor...

Akkor... Tiszta, vonagló szélbe pirultak a fények,
mert a papíron sem járt a fehér egyedül,
menték ujjain - egy jó szóra - pacsirta dalolt még,
s büszkén zöldellt, sarjadt a mező trikolórt.

Akkor... Nem gubbasztott hátunkon Trianon, sőt,
kétkezes ember volt még - csataszón - a magyar,
bírta a rendet a kardja, kaszája s hazája sem árvult.
Akkor... Még egyként halt a szegény s nemes úr.

Akkor... Gazdag volt az nemzet, a lelke virágzott,
és nem kért alamizsnát a világ, amiért
a torkunkba harap... Lám, népünk nagyjai mertek
még adakozni - ha kellett... Ugye, most te se félsz?

Zagyvaróna, 2010. március

~~~

Ma se félj!

Holle anyó bundáján - a hajnallal - a tél kelt,
még szaporázza fagyos könnye, de már a remény
csillan a jégcsapon, s ott toporognak a holnapok. Ébredj!
Talpra magyar! Jön az ünnep! Dala hív: Ma se félj!

Zagyvaróna 2010. március

~~~

Március 8.

Csak egy szál virág,
mit adhatok,
és mellé makog
néhány szót a szám,
míg én elkapom,
hogy egy aprócska mosoly
pilleként felém száll:
- Ó, de szép virág!

(Higgyetek nekem, megéri!)

~~~

Egy jó tanács

Egyszer, majd neked is lelkedbe nyilallhat a vers - (tán) -,
és a betűk egy szép dalra fakadnak a szón,
- ám addig se legyél tétlen -, de azért a sorokra
jó ha ügyelsz, s csendben szórd a csokinkra a sót!

Zagyvaróna, 2010. március 1.

~~~

Bújj ide!

Sírjak, szűköljek tán, mint a kivert kutya szenved,
vagy bújjak vigyor álarca mögé? Ki segít
most, amikor lelkem mélyén a lét sajog árkot?
Bújj ide csendben súgd újra mosolyra derít.

~~~

A jövő előtt

Nem csak mától álmodom - én sem - a holnapi estét,
már azelőtt is elém állt a jövő - dacosan -,
hogy néhány szép tegnapomért arcomba röhögjön,
s számon kérje a rég elfeledett dalokat.

~~~