Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nagy ajándék

A nagy ajándék ~~~ Földi László vitéz novellája

Nem úgy néz ki, hogy fehér lesz a Karácsonyunk. Pedig a szanka már be van élesítve. szankos.jpgApu nemrég hozta haza a gyárból. Csillog-villog. Új talpat hegesztettek rá, bekenték azzal a gyorsító faggyúval, így egy ideig nem is rozsdásodik, és fantasztikusan gyors. A leggyorsabb a környéken. Teljesen új, gyalult a lecezése is. A legérdekesebb az, hogy festve van. Bizony. Festve. Ez a festék viszont egy kész csoda. Átlátszó. Olyan, mintha vízzel kennék, aztán mégis szépen rajta marad a lécen. Úgy, hogy a léc faerei is láthatóak. Apu azt mondja ez a lakk. A kötele is új, piros-fehér csíkos. Nagyon szép lett. Mindennap be is megyek a szerszámosba és végigsimítom. Kár, hogy nyoma sincs a hónak. Anyu már azt is mondta a na­pokban, hogyha így haladunk akkor kezdődhet a szántás, és ki fog nyílni az ibolya.

Már csak tízet alszunk és jön a Jézuska. karacsony_angyal_980952_67749_n.jpgRégebben még azt hittem, hogy száll. Szárnyait csapkodva hozza a fát a hidegszo­bába vagy a ve­randára, de két éve már együtt díszíti az egész család. Most is megkaptam a fel­adatomat. A tavalyi, tavaly előtti üres szaloncukros papírokat kell újratöltenem. Angyal mamával csináltuk a szaloncukrot. Van egy hatalmas faminta, amelybe – fejjel lefelé – akkora mélyedések vannak, mint egy szaloncukor. szaloncukor33.jpgAz alakja is olyan, csak fordítva. Egy edénybe kiméri a cukrot, szörpöt önt az egyik feléhez, a másikhoz pe­dig tejjel sűrűn folyékonyra kevert kakaót. Egy kis vizet tesz hozzá, majd sokáig kell kevergetni a lassú tűzön, amíg úgy nem csurog vissza a fakanálról, mint a méz. Ekkor beleönti a formába – pontosan úgy -, hogy éppen megteljenek a kis mélyedések. Ezután a sparhét langyos részének közelébe teszi, ahol másnapra megkeményedik. Ezt kell először kivár­ni. Nagyon nehezen telik el ez az egy nap, pedig a szélén ma­radt részt, ami a mélyedésen túlfolyt, ilyenkor lehet csak le­törni. No igen. És ekkor lehet megkóstolni. Mindig nagyon fi­nom. Kettéosztja. Keresztanyáméknak és nekünk, de ezzel még nincs vége, mert mindkettőből ötöt-ötöt visszavesz a sa­ját picinyke fájukra. No ezzel kezdődik az én bajom, ugyanis a csokisat jobban szeretem. Az ötben pedig három ilyen, kettő másmilyen kell legyen. Minden ügyességemre szükség van, hogy úgy igazítsam: a szörpösből legyen a három, a csokisból pedig a kettő. Mama már tavaly észre vette, de ő egy igazi an­gyal, és most már a tervemnek megfelelő elosztásban vette vissza az adagot. Egyébként, ha jobban meggondolom, nem is oly nagy gond lenne, hiszen azt is mi kapjuk majd, ami az pici fájukon van. Tehát van 45 darab szaloncukor. 23 csokis, 22 szörpös, és van vagy száz darab szaloncukros papírom. Már szépen kivasaltam őket előre, így kevesebbet kell majd vele vesződni. No és, itt az én titkom: azért vállalom ezt a feladatot, mert így tudom, hogy melyikbe csomagoltam a csokisat. Nagyon finom ám a csokis. Bizony.
 

Jól haladok. Minden este 10-15-öt tudok megcsinálni. A kis szerszám, amit apu újított a papír elcsavarására, nagyon meg­könnyíti a munkámat. Néhány papír elszakad ugyan, mert már el volt rongyolódva, de ezekről le kell venni a fényespapírt, mert a díszeket, diót még bele lehet majd csomagolni. Azon­ban még így is maradt vagy ötven üres. Ebbe tavaly széndara­bokat csomagoltam, de idén már nem lehet, mert kevés szenet tudtunk gyűjteni a siferben. Mások ilyenkor kavicsot csoma­golnak bele, de én kitaláltam egy sokkal jobb megoldást: makkot csomagolunk bele. Apu nagyon elégedett volt a talál­mányommal, és megsimogatta a fejem, de az asszonynépnek sem volt ellenvetése. Elkészültem. Nagyon gyönyörűek. Büszkén nézek végig a művemen. Csak én - csakis egyedül én – tudom melyikben van a makk, melyikben a szörpös, és me­lyikben a csokis szaloncukor.
 

fanagy.jpgEljött december 24-e. Nagyon vártam ezt a napot. Most is, pe­dig már nem annyira érdekes mint régebben, amikor még el­hittem a Jézuskát, meg ilyesmit. Mostanában már tudom elő­re, hogy mit fogok kapni, mert az összes fellelhető rejtekhe­lyet ismerem. Talán majdnem mindet, hiszen minden évben a fő ajándékomat még mindig titokban tudták tartani. Gondol­kodtam már rajta, de csak addig jutottam mindig, hogy mamá­éknál lehet az a jónál is jobb dugihely. Egyébként biztos rálel­nék. Ugyan mi lesz az idei nagy ajándékom? A mackóalsó, a cipő, a zokni, a trikó, az ing, a pulóver, valamilyen könyv, táblacsoki meg ezek már biztosak. Ezek minden évben ott vannak a fa alatt. De a fő ajándék... Nemsokára kiderül.
 

Tegnap voltunk apuval az erdőn és elhoztuk azt a fenyőt, amit még a nyáron kinéztünk karácsonyfának. Nagyon formás. A felújított talpát már Mikulás előtt lefestettem ezüstfestékkel. Szép lett. Aztán így a fával még szebb. Most pedig már egye­nesen gyönyörű, hiszen felkerültek a díszek, a szaloncukor, a gyertyák, a csillagszóró. Minden évben szebb és szebb, ami­óta a nővéremmel díszítjük. Most már mi lettünk a Jézuskák. Alig tudom kivárni az ünnepi vacsora végét, hiszen akkor me­gyünk fel a hidegszobába. Akkor bontjuk az ajándékokat. Ugyan mi lesz a nagy ajándékom? Olyan izgalommal várom, mint régen, amikor még kisebb voltam.
kalyha.jpgEljön ez is. Elmondjuk az imádságot. Felvágjuk az almát. Megeszi mindenki a saját negyedét... Alig nyelem le, s már rohanok is. Benyitok. Ra­gyog a fánk. Égnek rajta a gyertyák, de valami egészen különös dolgot veszek észre: Meleg van a hidegszobában. Már hogyne lenne meleg, hi­szen a sarokban duruzsol egy öntöttvas kályha. Nem tudok szóhoz jutni a megle­petéstől. Gyönyörű. Az egész nem nagyobb egy mé­ternél, de szép formás. Lábai állatlábra emlékeztetnek, dí­szes mintázat van körbe raj­ta, és szépséges kis ajtajai vannak. Melegít. Teljesen le­nyűgöz. Le sem tudom venni a szemem róla, míg lassan köze­lítek felé. Egyre jobban melegít. Meleg lesz a hidegszobában. A hidegszobában még csak nyáron volt meleg, akkor is ritkán. A hidegszobában még sosem volt igazán meleg. Egy gyönyö­rű vaskályhácska. Letérdelek elé, és nézem az apró huzatlyuk mögött billegő lángot. Hihetetlen. Meleg lesz a hideg szobá­ban. Hányszor képzeltem el ezt a pillanatot? Hányszor álmod­tam róla, hogy nálunk is lesz kályha a szobában? És most itt van. Itt tündököl. Ragyog. „Köszönöm Uram, hogy meghall­gattál, köszönöm az ajándékot” - suttogom magamban.
- Meg sem nézed az ajándékokat? - kérdezi anyu a hátam mögül.
- De, de. Igen. Jövök már...